Hírek

Elérhetőségek

Nyári diákmunka 2018

Felhívás nyári diákmunkára

 

A program célcsoportjába azok a 16 – 25 év közötti, nappali tagozaton, tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok tartoznak, akik foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.

A program keretein belül a foglalkoztatás történhet a települési önkormányzatnál, illetve az önkormányzat fenntartásában álló, önkormányzati alapfeladat ellátását végző intézménynél.

A programhoz csatlakozás előfeltétele, hogy a nappali tagozatos diák, a lakó-, vagy tartózkodási helye szerinti illetékes járási hivatal Foglalkoztatási Osztályán (2000 Szentendre, Dózsa György út 1.) közvetítést kérőként nyilvántartásba vetesse magát. Ezt személyes okmányaival, valamint érvényes diákigazolvánnyal, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonásakor kiadott iskolalátogatási igazolásával teheti meg a munkaviszony kezdete előtt.

A program keretén belül biztosított munka időtartama legfeljebb 2,5 hónap, ami maximum napi 6 órás foglalkoztatást jelent, az alábbiak szerint:

  • a munkavégzés kezdő időpontja 2018. június 18.
  • a munkavégzés befejező időpontja 2018. augusztus 31.

Munkabér: minimálbér időarányos hányada: 103.500.- Ft, ill. szakképesítés esetén 135.375.-Ft.

További információ: Csobánkai Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodájában (2014 Csobánka, Fő út 1.)